Rengeteg példát hallani azzal kapcsolatban, hogy párkapcsolati konfliktust okoz, ha az egyik fél, vagy akár mindkettő éjjel-nappal a telefonját nyomkodja. Ez természetesen nem elfogadható, hiszen két ember kapcsolatának nem erről kellene szólnia.
Ha prémium kategóriás telefonnal rendelkezünk, akkor még inkább előtérbe kerül az, hogy meg kell mutatnunk a világnak, tehát buszon, villamoson, metrón mindig a kezünkben tartjuk, hogy lássa mindenki, hogy haladunk a korral, sőt, van annyi pénzünk, hogy megengedhessük magunknak, hogy jóformán luxus kategóriából választunk terméket. Nyilván emiatt az is nagyon fontos szempont, hogy legyen a közelben például egy iphoneszerviz, ahol meghibásodás esetén azonnali segítséget kapunk, és mihamarabb visszakapjuk a telefonunkat.
Egy felmérés szerint a mai szakítások több mint felénél az a tény játszotta a legnagyobb szerepet, hogy az egyik fél egyszerűen képtelen volt a telefonját letenni. A közösségi média használata, a játék, másokkal való kommunikáció, csak épp a párunkkal való nem foglalkozás képes felőrölni még a legstabilabb kapcsolatot is. Mindenképpen meg kell találni az arany középutat arra vonatkozóan, hogy a hobbinknak is tudjunk hódolni, de közben a párunk se érezze magát elhanyagolva azáltal, hogy mindig a telefonon lógunk, hiszen meg lehet oldani a kettőt együtt, sőt, egy kis időre akár a párunkat is belevonhatjuk, az ésszerűség határain belül.