Egyéb

Bátor lépés, hatalmas eredménnyel

Amikor az ember megalapítja a vállalkozását, akkor már alig várja, hogy elérkezzen az az időpont, amikor már nélküle is tökéletesen működik a cég, és nem kell a mindennapi munkába aktívan beleszólnia, hiszen a kollégák tudják a dolgukat és szépen teszik is mindazt, ami a feladatuk. A cég szépen működik és a növekedés folyamatosnak mondható, nem […]

Bátor lépés, hatalmas eredménnyel Read More »

Gyors segítség, jó áron

Én a vírus időszak elején imádtam járni az üzleteket és vásárolgatni, nézelődni. Majdnem mindenre megvolt a magam bevált kis helye. Imádtam például piacra járni és beszélgetésbe elegyedni az ottani eladókkal. Én így szeretem beszerezni a dolgokat. Ki is kapcsolódok közben ugyanis. Mindemellett pedig imádom az embereket is. Most azonban minden ilyen lehetőség beszűkült. Tudok ugyan

Gyors segítség, jó áron Read More »

A kislányom új kedvence

A gyerekek amellett, hogy hatalmas felfordulást hoznak az életünkbe az érkezésükkel, rengeteg gyönyörű pillanattal is megajándékoznak minket, és talán még egy ennél is fontosabb dologgal, azzal, hogy megmutatják nekünk, hogy sokszor azért érezzük üresnek és rossznak az életünket, mert nem vagyunk hajlandók a kis dolgoknak is örülni. A kislányom hihetetlen módon tud örülni akár egy

A kislányom új kedvence Read More »

A hatékonyabb és gyorsabb munka érdekében

Az agrár szektorban sosem könnyű a lét az ember számára. Számtalan olyan tényező határozza meg a munkát és az eredményét is, amire az embernek, a gazdának nem mindig van hatása. Gondolhatok itt a túl sok esőre, vagy épp a szárazságra, a szélviharokra, a jégesőre, a különös fagyokra, de akár a tikkasztó melegre is. Mind-mind nehezítik

A hatékonyabb és gyorsabb munka érdekében Read More »

Ha valóban különlegest keresel

Manapság a technika korát éljük. Már az öt éves gyerek maximális tudással és ügyességgel kezel egy számítógépet vagy egy telefont, és egyáltalán nem okoz neki nehézséget megtanulni azt, amivel én már azért picit küzdök így felnőttként. Hihetetlen számomra, hogy ezek a gyerekek belenőnek ebbe a világba, és egyáltalán nem nehéz nekik ezeknek az eszközöknek a

Ha valóban különlegest keresel Read More »

Merjünk bátrak lenni!

Én közel három éve kezdtem bele egy saját kis vállalkozás kiépítésébe. Mindig is nagyon szerettem az ásványokat, és sokat gondolkodtam, hogyan tudnám az emberek mindennapjaiba becsempészni a jótékony hatásukat, és nem sokkal később rá is jöttem, ékszereket és kulcstartókat csinálok belőlük. Ma már ott tart a kis kezdeményezésem, hogy megrendelésre is csinálok ékszereket – természetesen

Merjünk bátrak lenni! Read More »

Hallottál már ilyet?

Én egy ideje már küzdök azzal, hogy a én, vagy a családból bárki, de lassan az ismerősi körömet is említhetem, hogy a lecserélt telefonoknak új gazdát találjunk. Nem könnyű ugyanis, mert nagyon sokan csak érdeklődnek, de mindenkinek nyilván válaszolni kell a kérdésekre, amik néha napján egészen elképesztően bugyuták, azt is el tudom képzelni, hogy gyerekek

Hallottál már ilyet? Read More »

Egy talált kincs

Én szeretek internetezni. Tudom, hogy mostanság az ember a fél életét a gép előtt tölti, rengeteget dolgozunk a számítógép előtt és még otthon is a gépen nyomkodni sokak szerint butaság és nem is egészséges, én viszont azt mondom erre, hogy engem nagyon kikapcsol. Az egész nap folyamán emberekkel dolgozok, tárgyalok, és bár gép előtt is

Egy talált kincs Read More »